Ingatlanfelkészítési kisokos tudatos eladóknak

Minden lakásban benne van a csoda!

Minden lakásban benne van a csoda!

A nagy döntés - eladjuk a lakásunkat

2019. május 20. - Biró Csilla

Az előző részben ígértem, hogy legközelebb a saját lakásunk átalakításáról lesz szó. Ez egy pici, 42 négyzetméteres lakás volt a IX. kerületben, közel a Kálvin térhez. Mikor megvettem, pár hónapja ismertem a későbbi férjemet, szóval tipikus első lakás volt, ahová végül már együtt költöztünk. A család bővülésével egyre zsúfoltabb lett az élettér, de igazán a kisebb lányunk születésekor vált égetővé a költözés.

Egyetlen kérdésben nem fogadtunk el kompromisszumot az új lakással kapcsolatban, ez pedig az elhelyezkedése volt. Biztosan sok családnak furcsának tűnik - kapjuk is érte az ívet rendesen - de mi ezer szállal kötődünk a belvároshoz, így el sem tudtuk képzelni, hogy ne a környéken keressünk nagyobb lakást. Mióta Budapestre költöztem szerelmese vagyok a hamisítatlan nagypolgári gangos bérházaknak, a nagy belmagasságnak, tágas tereknek, fakazettás ablakoknak, duplaszárnyú ajtóknak.

Nagy lelkesedéssel vetettem magam a lakáskeresésbe, de rá kellett jönnöm, hogy a kerületben a hasonló adottsággal rendelkező, 80-90 négyzetméteres, jó állapotú lakások 40 Millió Forint felett kezdődnek, a mi lakásunkat pedig akkor 17-18 Millióra értékelték.

A másik problémám pedig a hatalmas zsúfoltság volt. Mivel ez a lakás 1-2 ember számára ideális, négyen már nagyon szűkösen fértünk el. Egy szobában kellett elhelyezni a klasszikus nappali bútorokat (kanapé, dohányzó, TV, könyvszekrény), de itt volt a lányok ágya, a gardrób szekrényük, pelenkázójuk, szoptatós fotel és a játszó sarok is. Valamint itt oldottam meg a teregetést, ha pedig véletlenül vendégek jöttek, nekik is volt még egy étkezőasztal, hogy ne csak ketten tudjanak enni a pici konyhánkban. Szerencsére a szobához tartozott egy nagy galéria, így legalább a mi ágyunk és a ruháink nem foglaltak lent helyet. Csináltam egy fotómontázst, hogy el tudjátok képzelni az akkori állapotokat.

 

lakas-elotte.jpg

Lakásunk a kisebbik lányunk születése után

 

A lakás maga jó állapotú volt, nem volt kupi, akár egy átlagos ingatlanhirdetés képei is lehetnének, száradó ruhákkal, elmosott edényekkel, rengeteg cuccal a háttérben.

Ennek a lakásnak a vevői azonban, ahogyan később be is igazolódott, nem kétgyerekes családok, hanem egyetemisták, belvárost kedvelő fiatal párok, jómódú egyedülállók vagy befektetők, akik egyáltalán nem kíváncsiak a kisgyerekes mindennapokra, nem tudnak ezzel a miliővel azonosulni.

Ráadásul kevés kellemetlenebb helyzetet tudok elképzelni számukra, mint idegenként betoppanni egy családhoz, ahol egy 2 évest és egy csecsemőt nevelnek. A kicsi jó eséllyel végig üvölti a látogatást, mert éhes/szomjas/fáradt/megijedt/felébresztették, cserébe a nagyobb kellemetlen kérdéseket tesz fel, sztorizik a szülőkről, a bölcsiről, a húga bélműködéséről vagy bármiről, ami éppen eszébe jut. Nem beszélve a szülőkről, akik az ötödik érdeklődőt már biztosan nem tudják olyan lelkesen várni, mikor minden látogatás előtt naponta végig takarítják a házat (az ütemes gyereksírásban) és gondosan figyelnek rá, hogy ez az állapot meg is maradjon a vevőjelöltek érkezéséig.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutottak eszembe, mikor arra jutottam, hogy itt bizony valamit tenni kell, ez a lakás ebben a formájában nem eladható. Ha pedig mégis, akkor egyetlen módon, ha valós értékénél alacsonyabb áron kínálom, amit pedig nem szerettem volna, hiszen a nagyobb lakás vételénél a minél nagyobb önrésznek jelentősége volt, ahogyan már fent is utaltam rá.

Akkor jutott eszembe, hogy korábban olvastam egy módszerről, ahol relatív alacsony befektetéssel lakásokat készítenek fel az eladásra, hogy könnyen, gyorsan eladhatóvá váljanak. Hamarosan meg is találtam Dr. Somogyi Patrícia és az MSP Home Staging oldalát, aki elsőként foglalkozott itthon a lakások eladásra való felkészítésével. Rengeteget olvastam, informálódtam a témában, végig böngésztem a blogot, majd meggyőztem a családot, hogy ezt a módszert nekünk találták ki és szerencsére szabad kezet kaptam a döntésben. Hiába olvastam azonban el minden magyar nyelvű anyagot a témában, egyedül mégsem ugrottam neki a lakás felkészítésének, hiszen rájöttem, hogy szükségem lenne egy személyes tanácsadásra, hogy valaki ezt a remek módszert a mi lakásunk adottságaira szabja.

A következő részből kiderül, hogyan zajlik egy személyes tanácsadás, mit csináltunk a felkészítés során és milyen eredménnyel zártuk az eladást. Tartsatok velem akkor is!

A bejegyzés trackback címe:

https://birocsillahomestaging.blog.hu/api/trackback/id/tr9214839188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása